HTML

Ferencváros

Mi akkor is bajnokok leszünk, egész világ hogyha ellenünk!

Utolsó kommentek

Friss topikok

Linkblog

2008.02.05. 16:31 rexter

Ferencváros - Nyitra 2:0

Sajnos késtem egy bő negyed órát. Az első ami feltűnt hogy az egyik sarokban kb 10 rendőr támasztotta a kerítést és nézték a meccset. Mivel arról jöttem elmentem mellettük, épp arról beszélgettek hogy az egyik kollégájuk a vmi Horváth "kokózik". Nah mondom jó helyen vagyok.

 Az első félidőben sok esemény nem volt, mezőnyfölényben játszottunk különösebb helyzet nélkül, egyedül egy védői bénázás után Shaw szerezhetett volna gólt, de elég hülye szitu volt, kimaradt. Aztán Lazic jól szájbaverte az egyik szlovákot, folyt is a vére szegénynek, nyavalygott is mint egy kislány derültségünkre, le is cserélték. Említésre méltó még h Fülöp kissé magas lábbal fejberugott egy másik szlovákot. Na szoval első félidő mezőnyfölény, helyzetek nem voltak.

Aztán a második félidő sokkal jobb volt! Szép kombinácó végén Shaw szöktette laposan Demet aki beszaladt a lasztival a 16-son belülről és ha jól láttam a kapus lába közt belőtte, szép gól volt. Nem sokkal ezután Lipcsei inditotta a félpályáról magas labdával parádésen Barthat, aki egy szép vinczeottos csellel elfektette a védőjét majd belőtte, 2-0! Aztan több gól nem született, volt pár szép elfutás balrol Igornál, jobbrol Fitostol majd Szalaitol is. Shaw is levitte egyszer jobbra szépen beadott jött egy jó fejes -nemtom kitől balról -amit bravurral vedett a kapus majd kavarodás után talán Bartha bikázta fölé 11-ről 20 centivel.

Labdabirtoklás végig kb 70-30% volt nekünk, Lipcsei és Deme is jól megtartották a lasztit és jól osztogattak. Hátul Drago jó volt, igaz a vége felé egy szlovák egy szép biciklicsellel rettenetesen elküldte gyufáért, vicces is volt, de baj nem lett belőle. Lazic is jól szűrt és passzolt, sokszor feljebb lépett, egy előretörése majd kényszerítő után majdnem gólt is szerzett. Mátyus is jó volt az első félidőben, a másodikban valami kurva nagy csávó volt a balbunkó, sajnos nem volt a hátán mezszám se szám, valaki azt mondta h Rédei volt, aztán a meccs végén valaki szerint meg Baranyai. (Baranyai volt) Hát nemtom, erősen Kristonra emlékeztett mozgásilag a csávó, még nem írnám le, de bőven van hová fejlődnie. Zsivó is játszott egy szűk félórát a baloldalon sokszor volt játékban nem volt rossz.

A meccs vége előtt 10 perccel volt kb. 5 perc amikor a szlovákok kicsit feljebb jöttek, egy mellédurrantott lövés és egy veszélyesebb beadás amit szépen húzott le a kapusunk jelezte ezt, ennyi. Djodjo nem több mint 10 percet kapott csak sajnos. Érdekes volt hogy az első félidőben a többi cserével együtt mozgott, a második félidőben nem láttam hol van, majd mutatta egy kolléga hogy ott van a másik sarokban a mi oldalunkon, és valami babzsákkal dekázgat :D Vagy teniszlasztival. Nem is teljesen falábú! :D Jól elvolt ott magával tök egyedül. Azalatt a 10 perc alatt amitt kapott egyszer rácsúsztak csúnyán a lábára amit 11-s kellett volna hogy kövessen, de a bíró rasszista volt. Volt egy elfutása jobbszélen, szerencsétlen védője becsuszva kicsit elpöckölte a labdát mielőtt beadhatott volna, így Djodjo izomból sípcsonton rúgta, jó nagyott szólt. A szlovák becsületére állta a sarat fölpattant, majd végül szögletre mentett, de a rasszista bíró kirúgást ítélt. Ezenkívül Djodjohoz került a labda a 16-s vonalánál a kapuval háttal állt de ráfordult és álló helyzetből irtózatosan megbikázta a lasztit, de valami hős szlovák sajnos blokkolta.

A meccs legszebb jelenete a végére maradt, egy formás támadás végén kényszerítők után Bartha került a kapussal szembe, talppal elhúzta mellette balra, majd jobb külsővel bokából a kapura emelte, de amolyan barthásan a kapufát találta el. De sebaj, igen szép volt a támadás a csel és a befejezés is.

Így akkor kezdem is az értékelést Barthával aki az első félidő általános mezőnyrobotjában nagyot nem alkotott, de a második félidőben sokszor megtartotta a labdát, jól cselezett és passzolt, gólt és kapufát lőtt. Mindezek mellett rendszeresen visszafutott segíteni védekezésben, szerintem nagyon sokat futott egész meccsen sokszor volt játékban veszélyesen és jól játszott, Man of the match, sure. Nagyon tetszett Lipcsei érett jó játéka, jó passzok, karmesterként játszott remekül. Lazic is tetszett, két szélen veszélyesek voltunk, Fülöp különösebben nem az első félidőben, de a másodikban Fitos és Szalai egész jól tolta néha. Deme is jó volt végig. Baloldalt jó volt Szkukalek sokszor lefutott beadott, vagy szögletet harcolt ki, Zsivó is jó volt, meg volt ott még valaki baloldalt de azt nemtudom kivolt bevallom, nem láttam, talán Kulcsár, de lehet hülyeséget mondok. A védelem is jónak mondható, de igazából annyival jobbak voltunk a középpályán, hogy különösebben sok dolguk nem volt. Így a kapusokról sincs nagyon mit mondani, a második félidőben védett a magyar kapus Holczer, elég jónak tűník, nagyon szépen leszedett félkézzel egy beadást, a hazaadásokat magabiztosan előrevágta, az egyetlen kapu mellé tartott lövésen rajtavolt.  

Nah, szóval jók voltunk, Hajrá Fradi!

Szólj hozzá!

Címkék: ftc nyitra


A bejegyzés trackback címe:

https://fradi.blog.hu/api/trackback/id/tr6326541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása